Ugrás a tartalomhoz

IKE

Fiatalok a KézdIKE közösségi alkalmán

Közösség, hit, barátság

KézdIKE — Ifjúsági Keresztény Egyesület

KézdIKE — szó szoros értelmében Kézdi kicsinyítőképzővel ellátott, becézett neve az IKE-nek, vagyis az Ifjúsági Keresztény Egyesületnek, ahogy mindenki ismeri. De hogy mi is igazán a KézdIKE? Pár fiatal, péntek este, énekeskönyv, „pabbbbácsik” négy b-vel, nyitott szívek, tea, ima, nevetés, együttlét: család.

Csapatunk immár több mint 13 éve létezik, és hálával, boldogan nézünk vissza a mögöttünk álló évekre. Voltak nehéz perceink, de minden csapatnak vannak. Nevettünk, amíg megfájdult a hasunk, sírtunk, ha annak volt ideje, és mindig szívesen léptük át az Iketerem küszöbét — azért, mert itt nem egy távoli, elérhetetlen magasságokban lévő Istent ismerhetünk meg, hanem köztünk, egymásban jelenlévőt.

Minden pénteken este 7 órától várunk mindenkit gyülekezeti ifjúsági alkalmainkra — közös éneklés, elcsendesedés, beszélgetés és őszinte közösség vár rád. Emellett évről évre megszervezzük a Válts Irányt IKE Fesztivált is, ahol fiatalok sokasága tapasztalhatja meg együtt, mit jelent valójában Krisztust követni.

Zene és szolgálat

IKEBAND és közösségi programok

Csapatunkból nőtt ki az IKEBAND zenekar is, akik nemcsak a saját alkalmainkon szolgálnak énekléssel, hanem olyan nagyobb rendezvényeken is felléptek már, mint a Várom az Urat zenei fesztivál — és nemcsak ott. Hisszük, hogy a zene is Isten dicsőségére és az evangélium hirdetésére lehet eszköz.

Rendszeresen részt veszünk a Csillagponton is, a Kárpát-medence reformátusságának legnagyobb ifjúsági találkozóján, ahol több ezer fiatallal élhetjük át együtt a hitet és a közösséget. Emellett egészen egyedi eszközzel is igyekszünk megszólítani az embereket: láthatatlan színházi előadásokkal a köztereken — olyan performanszokkal, amelyek észrevétlenül indítanak el gondolatokat a nézőkben Istenről és az élet nagy kérdéseiről.

Ha fiatal vagy, és keresed a helyed — egy közösséget, ahol őszintén lehetsz önmagad —, gyere el egy péntek estére, és ismerd meg a KézdIKE családját!

Az IKEBAND gitárosa zenél egy közösségi rendezvényen